Télálló pálmák és egy banán

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

Már most érdemes vásárolni

Témanyitás  Admin on 2011-02-05, 10:45

Igen, talán a télálló pálma a legmeghökkentőbb! Pedig Magyarországon már a hetvenes években ültették az első példányokat. A legnagyobb ilyen egy kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), ami a budapesti Kertészeti Egyetem budai (Gellért-hegyi) arborétumában, a K-épület főbejárata melletti beszögellésben látható, több kisebb társával együtt. Láthatunk még szép példányokat egyebek közt a budapesti Füvészkertben, a budapesti Állat- és Növénykert pálmaháza mögött, a pécsi JPTE botanikus kertjében, és néhány magángyűjteményben.

Télálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbeTélálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbe
Trachycarpus fortunei (ELTE Füvészkert) Trachycarpus fortunei (KÉE budai arborétuma)

A pálmák hazai sikeres nevelésével kapcsolatban érdemes minden mikroklimatikus előnyt kihasználni. Ilyen szempontból hazánkban mindent figyelembe véve a legfontosabbak a jó vízáteresztésű talaj, szélvédett hely, déli-délnyugati napsütötte homlokzat elé ültetés, a növény fejlettsége (minél nagyobb), délnyugati domb- ill. hegyoldal legfeljebb 300 méterig, védett, városi klíma, az ország délnyugati területei ill. egyéb megbízható ún. szőlőklímák (vagy ahol a füge jól terem).

Télálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbe
Sabal minor (ELTE Füvészkert)

Kiültetés után néhány évig érdemes védelmet biztosítani, amíg a gyökérzóna eléri az optimális méretet, illetve alkalmazkodik a növény az új körülményekhez. 2-3, egyes fajoknál 5-6 éves téli védelem után attól kell csak megóvni a legtöbb pálmát, hogy a téli csapadék ne folyhasson be a központi, ún. szívrügyhöz, mert akkor kifagyhat, illetve enyhébb időjárás esetén a gombák végezhetnek vele. Ez könnyen megoldható úgy, hogy egyszerűen a leveleket szorosan összekötözzük. Ha még biztosabbak akarunk lenni, akkor még ennek tetejébe készíthetünk valami "süveget", pl. egy nagyobb használaton kívüli műanyagcserepet húzunk rá. Kifejlett, idősebb példányoknál a szövetek annyira megerősödnek és olyan szorosan állnak az előtörőben lévő levelek, hogy a csapadék ott már nem tud behatolni, tehát ezt a védelmet is el lehet hagyni.

Télálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbeTélálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbe
Milyen pálma fajok jöhetnek számításba a mi éghajlatunkon?

Télállóság szempontjából sorrendben:

Rhapidophyllum hystrix (~-26 °C), bokros növekedésű, alacsony törzset és sarjakat nevelő, lassú növekedésű, tenyeresen szeldelt levelekkel.
Rhapidophyllum hystrix eredeti élőhelyén, Floridában

Sabal minor (~-21 °C), bokros, törzset nem fejleszt, lassú növekedésű, mutatós tenyeresen szeldelt levelekkel.

Trachycarpus takil (indiai kenderpálma) nemrég a Trachycarpus fortuneitől izolált önálló faj. Mindenben a Tr. fortuneihez hasonló, de erősebb habitusú: nagyobb termetű, magasabbra nő, nagyobb levelei vannak, gyorsabb növekedésű, valamivel jobb a télállósága (~-18 - -20 °C). Hamar elveszíti a Tr. fortuneire jellemző kenderbevonatot a törzsről (lecsupaszodik). 15-16 méteresre is megnőhet. A legnagyobb termetű nálunk nevelhető pálmafaj.

Trachycarpus fortunei (kínai kenderpálma, ~-16 - -18 °C). Az előzőhöz hasonló, de valamelyest kisebb termetű (legfeljebb 12-14 méteresre megnövő) nálunk legkönnyebben beszerezhető faj. Olaszországi importból gyakran tévesen Chamaerops excelsa néven forgalmazzák. Nálunk termést is hoz, melyből csírázóképes mag nyerhető.

Trachycarpus wagnerianus (~-16 °C): a Tr. fortuneihez hasonló, de annál jóval kisebbre növő. Mutatós leveleivel díszít.

Télálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbe
Trachycarpus wagnerianus (ELTE Füvészkert)

A következő két faj még kipróbálás alatt van, de hasonló adottságokkal rendelkező helyeken bíztató eredményeket értek el velük.

Télálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbeTélálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbeChamaerops humilis var. cerifera: a nálunk is jól ismert Chamaerops humilisnek a marokkói Atlasz hegységből származó, hamvaskék levelű változata.

Télállóságát tekintve a Tr. fortuneihez hasonló, de valószínűleg az alapfajhoz hasonlóan, annál valamivel érzékenyebb a középrügye a csapadékra, ezért némi csapadékvédelmet igényel.

Jubaea chilensis (~-16 °C): a legjobb télállósággal rendelkező faj a szárnyasan szeldelt levelű pálmák közül. Lassú növekedésű, de idővel óriási termetűvé növekszik. Laza szerkezetű, jól drenált (pangó víztől mentes) talajt igényel, mivel a téli csapadékra érzékeny.

Bár a nyitvatermők közé tartoznak a cikászok (cikászpáfrányok, szágópálmák), de habitusuk alapján mégis itt tárgyalnék egy fajt, a Cycas panzihuahuensist. Németországi adatok szerint elviseli a -16 °C fokot, ha a téli csapadék ellen a növény közepét védjük és a talaj jól drenált. Mások szerint a csapadékkal szemben is ellenálló. Eredeti élőhelyén igen gyors növekedésű. Hazai tapasztalatok még nincsenek.
Télálló banán

Hazai viszonyok között egy banánfaj van, amely biztonságosan áttelel: a Musa basjoo, amely Japánból származik. Igen gyors növekedésű és 4-5 méter magasra is megnő. 3 méteres magasság elérése után virágozhat és termést is hozhat. Sajnos hazai viszonyok között a tenyészidőszak rövid a termés beérleléséhez, viszont ha be is érne, a rengeteg mag miatt problémás lenne a fogyasztása. Bár a húsa ízletes.A teleltetést több módon is megoldhatjuk. Vagy egyszerűen a törzs alsó részét betakarjuk földdel és hagyjuk, hogy a lágyrészek lefagyjanak. A növény télállóságát ugyanis a föld alatti rhizóma adja, amiből minden tavasszal újból kihajt a növény és rövidesen bámulatos növekedésbe kezd.

Télálló pálmákat és banánt is ültethetünk kertünkbe

Ha napos helyen van és rendszeresen, bőven kap vizet és tápanyagokat, hetente képes kinevelni egy akár másfél méteres levelet is. Ha szeretnénk, hogy a növényünk a téli időjárástól függően ne a nulláról kezdje minden tavasszal, akkor az első fagy után hagyjunk meg a törzsből egy kb. 60 cm hosszú darabot, készítsünk köré egy kb. 1 méteres sugarú drótketrecet, tömjük szorosan tele száraz lombbal, szalmával és végül az egészet borítsuk be fóliával. Ez utóbbi ne legyen hermetikusan zárt, nehogy a gombák végezzenek a növénnyel. Ekkor a banán tavasszal a megőrződött törzsből kezd újból hajtani, ezáltal impozánsabb, nagyobb termetű lesz.
Dr. Vincze József

Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 111
Age : 53
Registration date : 2008. Jan. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.nikosz.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2009-05-08, 08:09

MónikaV írta:Na itt meg megy a rongyrázás. Pálmafa tárnokon? Hol kinek? Téláló? Biztos csak meséltek mi?

Bakterkám nézzél már szét, mielőtt nyilatkozol!!!

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  MónikaV on 2009-05-07, 15:02

Na itt meg megy a rongyrázás. Pálmafa tárnokon? Hol kinek? Téláló? Biztos csak meséltek mi?

MónikaV

Hozzászólások száma : 5
Registration date : 2009. May. 07.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Nescafe on 2009-03-23, 16:01

Szerintem biztos nem.. Nekem is van 3 Kínai kenderpálma és én már nem is takarom télen. Bírja. Smile

Nescafe

Hozzászólások száma : 5
Registration date : 2009. Mar. 23.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2009-01-15, 19:32

Hali!
Admin az elmúlt időszakban a pálmáknál használtál vészfűtést?
Ha van még itt valaki mindenki véleménye érdekel! confused

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2009-01-12, 18:49

Kíváncsi lettem volna, hogy termel ez hőt? Shocked

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Sumo on 2009-01-11, 19:25

Szia!

Én ma fedeztem fel ezt a kiváló fórumot. Véletlenül én is használom ezt a takaró fólia szerüséget. Neve nincs de bármelyik Brisco Store vagy bármilyen kertészeti boltba bemész akkor találsz. Fehér szövet szerű anyag és m -re árulják. Szerintem ha elmondod, hogy mit aszeretnél akkor tudják miről van szó. Én is egy hete vásároltam. Nem úgy kell kérni, hogy hőtermelős mert nem így árulják, habár termel. Én símán téli takaró fóliát kértem és azonnak kaptam.

Na pá

Sumo

Hozzászólások száma : 3
Registration date : 2009. Jan. 11.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2009-01-11, 19:12

Hali! BÚÉK!
Nevét megtudhatjuk? Még ilyenről nem hallottam. Működési elvéről tudsz valami infót?

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Admin on 2009-01-11, 18:58

Sziasztok!

A rendkívüli hidegre való tekintettel érdemes a télálló pálmákat takarni. A kertészeti áruházakban már kapható a takaró fólia ami hőt termel. Elég ezzel körbetekerni és biztosak lehetünk abban, hogy nem károsodik a növény.

Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 111
Age : 53
Registration date : 2008. Jan. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.nikosz.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-10-16, 07:59

Köszi!

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Admin on 2008-10-15, 23:49

Szia!

Megint eltüntem rendesen. A pálmádnak nincs baja ez előfordul. Locsold be még tél előtt és tegyél köré kb 1m sugaru körben fenyőfakérget. Bármelyik kertészetben kapható. 1600 HUF körül van egy zsákkal.

Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 111
Age : 53
Registration date : 2008. Jan. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.nikosz.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-26, 20:00

Trachy levélvégei sárgulnak mellékeltem egy képet is.
Mi lehet ez?

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-24, 19:40

Nem valószínű Crying or Very sad , ugyanis Tárnoktól jó messze lakom Heves megye Mátra alja Adács.
Épp ma újítottam be egy CSOKI selyemakáccal, fél napomba tellett annyit utazgattam utána. Ismered?

Szüleimnél van jó pár leander, jövő tavasszal kiültetek egy idősebbecske szimpla rózsaszínt, bepróbálkozunk majd meglátjuk.

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Admin on 2008-09-24, 12:42

No csak most vettem észre, hogy a múltkori válaszom nem maradt meg. Amennyiben kellékanyag nélkül szeretnéd a madarat akkor cc. 25 eHUF persze ha addig nem viszik el.

Igen, én hallottam a leander kísérletekről, örülnék neki. A kertembe nagyon sok ilyen növényt ültetnék. Jössz a szüreti mulatságra szombaton?

Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 111
Age : 53
Registration date : 2008. Jan. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.nikosz.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-16, 19:54

Sleep Sleep Sleep Sleep Sleep Sleep

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-11, 20:53

Hali!
Engem csak a madár érdekelne de csak jövő nyáron, úgy sejtem akkor lesz kész a röpde.
Gondolom nem akarsz addig vele várni?

Egészen más!
Másik fórumon olvastam, hogy vannak próbálkozások leanderek kint teleltetésével kapcsolatban, pozitív eredménnyel. Találkoztál már a témával? Nem lenne rossz kis GÖRÖG fíling a kert egy szegletében flower .

http://palmaligetetmagyarorszagnak.com/modules/newbb/viewtopic.php?topic_id=163&viewmode=flat&order=ASC&type=&mode=0&start=300

314-317-318-as hozzászólások.

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Admin on 2008-09-10, 21:17

Szia!

Ezek bizony kényes pálmák. A butiát sajnos már -5 foknál nem árt takarni. Ez az egyik legmutatósabb pálma.
A Archontophoenix pálmát +20 fok alatt nem szabad tárolni. Nagyon mutatós talán a legszebb pálmafaj. A magokat sürgősen áztasd be 3-4 nap és csíráztasd, inkább a nyári kánikulában szokták de 1-3 hónap alatt kicsírázik és ültethető.

A mi nagysándorunk 5 éves (20-25 évig élnek) fiu és Bobó. Sajnos ez a faj egy évben 2 alkalommal elég zajosan viselkedik és alkalmanként kb egy hónapig. (állitólag ilyenkor párzana, nem tudom) Beszél ,no ha nem is sok mondatot de dícséri magát rendesen, persze aztán néha káromkodik is. Nem is igazi madár aki legalább egy szót nem káromkodik. Fájó szívvel adnánk oda egy igazi madárbarátnak persze nem ingyen teljes szereléssel. (Házikó, etető itató, ülőfa.) Irányár mindennel együtt 50e HUF.
Érdekelne?


[img][/img]

Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 111
Age : 53
Registration date : 2008. Jan. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.nikosz.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-10, 20:34

No csak no csak, hogy is gondolod ezt a "szerető gazdit" Twisted Evil ? Jelenleg törpe papagájaim vannak. Most készül nagysándoroknak, királypapagájoknak egy 50-60 légköbméteres kerti röpde védőházikóval kiegészítve. Te a sanyit lakásban tartod? Képet tudsz róla feltölteni?

Még mindíg pálma. Kaptam Butia eriospatha és Archontophoenix alexandra magokat, mit csináljak vele? Ahogy eddig észre vetted nem vagyok nagy pálma szakértő nem beszélve a magokról.

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Admin on 2008-09-10, 08:27

Magyarázat elfogadva. Smile No csak, papagáj röpde? Milyen madaraid vannak? Nekünk egy beszélő nagysándor fiu de nagyon zajos ezért majd keresünk neki szerető gazdit, 5 éves. Sajnáljuk de a pihenés érdekében muszáj valamit csinálni.

No akkor a pálma. Igen, amikor azt mondják a rádióban, hogy -10 fok körüli a hőmérséklet akkor mindenféle praktikával próbálkoznak. A néhány hónapot kibírja takarva is, nem árt neki.

Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 111
Age : 53
Registration date : 2008. Jan. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.nikosz.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-09, 22:05

Hú... ne is fájdítsd a szívünket Sad , a kötelező évi nyaralást már megejtettük Gyulán, meg annyi kiadásunk volt idén (lakásfelujítás, festés, fürdőszoba, nyílászáró cserék), hogy már nem fér bele a keretbe ez az exkluzív kiruccanás. No meg elkezdtem építeni egy papagáj röpdét is.

A pálmákhoz visszatérve, az előző oldalakon láttam miután szorosan össze van kötve a levele, nádszövettel be van tekerve, egy kis fenyőkéreg ez az, fény nem szükséges neki? Más oldalakon is láttam annyira bebugyolálják, hogy fény az nyema.

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Admin on 2008-09-08, 22:08

Mit nem mondasz Smile Görögország. Idén kihagytam most a téli Görögországra koncentrálok. Most szerveződik egy nagyszabásu szilveszteri program, szervezzük tárnokiaknak is a Müvháznál veszi fel az utasokat majd a busz. Remélem összejön egy busznyi ember. Nincs kedvetek jönni? részletek http://www.nikosz.hu oldalon.

No akkor a pálma. Ez a fajta a kerti pálmák közül a leg gyorsabban növő faj. Megnyírni tilos. Az enyém ki van ültetve már néhány éve és szépen fejlődik. Tavaj még igényelte a téli takarást de idén már magát kell megvédenie egy kis segitséggel. Locsolni ritkán kell. Tavasszal bátran ültesd ki a végleges helyéreés kb 1m sugaru körben szord be 10 cm vastagon fakéreggel vagy forgáccsal. Neked még majd takarnod kell a szoktatás miatt de így gyorsabb a növekedés.

Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 111
Age : 53
Registration date : 2008. Jan. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.nikosz.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-08, 20:28

Hahó Admin mi történt, hová tüntél? Sleep Sleep Sleep bom
Csak nem kiruccantál Görögországba?

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-03, 20:26

Következőt kérdezném, kb. 5 éve nevelgetek egy kínai kenderpálmát, most olyan 80cm körüli amiből a törzse (háncsos rész) 30 cm, évente 4-5 levelet hoz. Megfelelő fejlődés ez, én gyorsabb növekedést vártam tőle. Evil or Very Mad Amikor tavasszal kiültetem 3 levelet szoktam meghagyni a többit levágom, gondolván ettől jobban növekszik, lehet hülyeséget csinálok?
Kiváncsi vagyok a véleményedre!
Sok helyről hallottam 5 év után megfelelő takarással kint teleltethető, de azt senki nem mondta mekkora nagyságot ér el addig.

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  tom0919 on 2008-09-03, 14:51

hát igen... nászúton mi is Korfun voltunk, nagyon tetszett Smile
web oldalad pedig a témát kimeríti rendesen, gratulálok

tom0919

Hozzászólások száma : 26
Registration date : 2008. Aug. 26.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Admin on 2008-09-03, 14:22

Ez már nagyon régi dolog, 17 éve jártam először Görögországban, azóta is nagyon sokszor. Ebből az imádatból született a http://www.nikosz.hu Görög Utazási Magazin. Mindent elmond rólam és Görögországról.

Admin
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 111
Age : 53
Registration date : 2008. Jan. 05.

Felhasználó profiljának megtekintése http://www.nikosz.hu

Vissza az elejére Go down

Re: Télálló pálmák és egy banán

Témanyitás  Sponsored content Today at 05:15


Sponsored content


Vissza az elejére Go down

1 / 3 oldal 1, 2, 3  Next

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.